Üdvözlégy, utazás! [antikvár]

Takács Zsuzsa azon kevesek egyike, akik irodalmi hagyományainak méltó folytatói és örökösei: igazi élő klasszikus, a legkiválóbbakból való. Új verseket tartalmazó kötete a tizennegyedik művei sorában. Az Üdvözlégy, utazás! címadó verse egy XIII. századbeli olasz költő, Assisi Szent Ferenc Naphimnuszára utal, aki fivérünknek mondja a Napot és nővérünknek a testi halált. Takács Zsuzsa eltéved és hazatalál utazása közben, s miután meghallja a jegenyefák világon túli sóhajtozását, megtalálja azt a helyet is, ahonnan szemlélődve újraértelmezheti a megtörtént eseményeket. Mert otthonra lehet találni az ajtók nyikorgásában, a sötétedés utáni fényviszonyokban vagy a bolyhok, szöszök és pihék finom pergésében is. Szembenézés a hamis reménnyel, katarzis, kérdés és válasz; kiutat vázolnak föl ezek a versek a reménytelenségből, hogy az olvasónak is erőt adjanak. Mert betelt az idő és alászállt velem, szemeim nem kívánnak látni, mint eddig. Hogy nézzen mindenem, és ne nézzen, kívánom, hogy nézzen a szájam, a fülem, a kezem. A beeső napfény hegyesszögében a bolyhokkal, a párákkal, a szöszökkel és pihékkel együtt nézzek és ne nézzek. Mert félek egyedül.