Ütközők között [antikvár]

Horváth Istvánt 1941-ben ismertem meg, egyetemi altiszt korában, Kolozsvárt. Amikor munka után a hosszú szürke köpenyt levetette, fehér háziszőttes inge, abaposztó harisnyája övig látszott a durva bakancs fölött: és aztán felöltötte a Küküllő és a Maros szögéből menekültében magával hozott egy szál daróczekét... Ez az altiszt, a-zó nyelvjárásban beszélő magyarózdi gazdaleény verseket írt, régiesen, népiesen tiszta csengésű, Arany János hangjára emlékeztető verseket. Nekem adatott meg a szerencse és a kitüntetés, hogy Horváth Istvánt a húszas években indult kolozsvári folyóirat, a Pásztortűz hasábjain 1941-ben bemutathassam... Néhány verse is megjelent akkor, ugyanott. Első kötetéről, Az én vándorlásom (az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában jelent meg, 1943-ban) címűről is írtam lelkes ismertetést, immár a nemzedék folyóiratában, a Termésben...