Bővebb ismertető
Ajándékkosár - csempészáruból
Látja, ez bosszulta meg a Calas-családot.
A mondatot egy idős hölgy suttogta a szomszédjának, rámutatva egy náluknál is idősebb úrra, aki inkább volt múmiához hasonlatos, mint emberhez. Óriási parókája keretében ráncos, sovány arca szinte eltűnt, csak szemei világítottak eleven fénnyel, mintha agyagos kocsiútra pottyantott gyémántok lettek volna.
A rozoga öregúrnak jó füle volt. Meghallotta a megjegyzést. És úgy érezte: ennél szebb honoráriumot nem kapott hosszú pályafutása során. Pedig kijutott neki az ünneplésből is, nemcsak az üldöztetésből. A Théátre-Frangais-ben épp az imént menesztették mennybe. Brisard, a színház legfénylőbb csillagainak egyike babérkoszorút adott át De Viliette márkinőnek, kérve őt, hogy helyezze azt a királyi kamarások páholyában helyet foglaló aggastyán fejére. Mikor ez megtörtént, mindenki felpattant a helyéről a nézőtéren és tombolva éltette Franciaország legnagyobb íróját:
- Voltaire! Voltaire!
Az élénk szemű öregúr meghatottan hallgatta a nevet, amelyet ő kreált magának fiatal korában. Eredetileg ugyanis Francois-Marie Arouet-nek hívták. Ám regényei, drámái, filozófiai munkái, költeményei és viharos élete az írói álnevet híresítették el inkább. Mindez 1778 kora tavaszán történt. Mire a nyár megérkezett volna, a nyolcvannégy esztendős öregember már meg is halt.