Kitiltott családok [antikvár]

CD- és térképmelléklettel. Táblák felső sarkai megnyomódtak, hátsó tábla alsó élén kis megnyomódással, gerincén karccal. Pár oldalán tollas aláhúzással, jelöléssel, szennylapján bejegyzéssel, címlapján tulajdonosi névbejegyzéssel, dátumbejegyzéssel, oldalsó lapélén tollfirkával.
Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott: "Hősi halál? Nincs. Kegyelet? Nincs. A fiam? Nincs. Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs. Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány. A kommunisták a jelen, a brutális most." A könyv első része a történelmet megtagadó kísérletet elemzi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is. A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntetőeljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazolóbizottságok és a B-lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé. A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az "ellenségek és osztályidegenek" lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. BEVEZETÉS Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott: „Hősi halál? Nincs. Kegyelet? Nincs. A fiam? Nincs. Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs. Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány. A kommunisták a jelen, a brutális most."1 A könyv első része e történelmet megtagadó kísérletet elemezi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is. A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntetőeljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazolóbizottságok és a B-lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé. A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az „ellenségek és osztályidegenek" lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. Internálás, börtön, NKVD előtti felelősségre vonás lett azok sorsa is, akik a háborúból történő kiugrási kísérlet szereplői és támogatói voltak. A „börtönvilágot" két térképen mutatjuk be, a gyűjtő- és internálótáborokat, valamint a Közérdekű Munkák Igazgatósága alá tartozó munkahelyeket, ahol rabok és elítéltek dolgoztak. E térképek nem tartalmazzák azokat a munkahelyeket, ahol a 12 zárt családi munkatábor „lakói" dolgoztak, mert erről - mai ismereteink szerint - hiányos levéltári dokumentum áll rendelkezésünkre.