Autonóm magyarok? [antikvár]

Az erdélyi magyar társadalomkutatásban és az Erdély kutatásban a kilencvenes évek második felétől jól érzékelhető fordulat történt. Ennek a jelenségnek három meghatározó eleme volt. Egyrészt az akkor harmincas-negyvenes éveikben járó, a társadalomtudományi kutatásokat a hetvenes-nyolcvanas években elkezdő erdélyi magyar kutatók jelentős részénél az akadémiai munkájuk (PhD illetve oktatási igények) vagy a kutatási és intézményépítési projektek hatására a nyolcvanas évekből magukkal hozott témáikban, fogalomhasználatukban jelentős fordulat állt be. A filozófia és politikaelmélet körében a kisebbségi lét, a multikulturalizmus, a nemzeti-politikai identitás kutatása került előtérbe (Egyed Péter, Veress Károly, Salat Levente, Bakk Miklós). A néprajztudományban a „hagyományos" folklór kutatások helyett a társadalomnéprajz és a diskurzuselemzés lesz a meghatározó, általánosabban: itt is végbement az antropológia felé fordulás (Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos). A kulturális antropológia csíkszeredai műhelyében - KAM - pedig a régió kutatás és a társadalomtörténeti vizsgálatok lettek a meghatározók. Ez utóbbi körből a kutatási program illetve a tanulmánykötet számára is rendkívül fontos volt Biró A. Zoltán honosította lenti/fenti világ illetve a nagy és a kis történetek paradigmája. Egy másik síkon ehhez kapcsolódik Lőrincz D. József a kisebbségi (illetve szocialista) elitekre vonatkozó ambivalens diskurzus jelenség értelmezése.