Országhódítók [antikvár]

ELŐSZÓ Ez a könyv hagyaték a későbbi Magyarország számára, amely egykor szabad lesz, és amelynek fiatal szellemi rétege már keveset fog tudni erről a problémáról. Pedig a kérdés több, mint száz éven át rákfenéje volt a magyar életnek. Csak éppen nem illett beszélni róla és létezését nem illett észrevenni. A nemzet, sokkal inkább, mint más nemzetek, belevakult ebbe a kérdésbe. Nem látta, ho^ országát meghódították, Szent István ezeréves jogállamát gyarmatosították, népeit láthatatlan hatalom rabszolgáivá tették, lelkét, szellemiségét kiforgatták régi valójából E sorokat mégsem a gyűlölet diktálta, hanem a felismerés. Hiszen azoknak, akik utánunk jönnek, midőn a mi idegen földbe süllyesztett testünket megemésztette a hontalanság, talán semmi okuk nem lesz már, hogy gyűlöljék az ország korábbi gyarmatosító urait, mert azok önmaguktól fognak eltűnni a nemzet életéből és a szabad, nemzetiszocialista társadalom rendjéből. Azonban mégis szükséges, hogy a vakok lássanak, az alvók felébredjenek, s ne ismétlődhessék meg a titkos gyarmatosítás, egyetlen népi kisebbség korlátlan uralma a honfoglaló nemzet felett. Önként hangzik fel a kérdés: kinek a gyarmata volt Magyarország? Hiszen 1867 után — látszólag — már a magyar király koronája, kardja, jogara védelme alatt élt a nemzet. A Habsburg-királyról és császárról — ha nem is az Árpádok ősi véréből származott —, 1867 után már senki sem állíthatta, hogy saját császári háza javára akarná gyarmatosítani birodal- 11