Kémia IV. [antikvár]

1. A SZERVES KÉMIA KIALAKULASA 7/7. ábra Kenyérsütés az ókori Egyiptomban 7/2. ábra Már az ókori Egyiptomban Is használtak kozmetikai szereket 7/3. ábra A szerves vegyületeket felépítő elemek helye a periódusos rendszerben A szerves kémia tudománya önállóan a XVIII. század második felében kezdett kialakulni. Ekkor kezdték a kémiai anyagok körében megkülönböztetni az ún. szerves anyagokat, amelyeket ekkor még kizárólag növényi vagy állati eredetű termékekből vontak ki, illetve különítettek el. Valójában ezeknek az anyagoknak nagy részét már nagyon régóta ismerték és használták az emberek. Az ókorban is állítottak elő például sört és bort növényi anyagokból erjesztéssel; ismerték és gyártották az ecetet és a szappant; sütöttek kenyeret (1/1. ábra); használták a mézet, a viaszt, a természetes színezékeket (bíbor, indigó), különféle kozmetikai szereket (112. ábra), értettek a balzsamozáshoz, a textilfestéshez. A XVIII. század második felében egyre több szerves vegyületet sikerült tiszta formában is kivonni a természetes anyagokból; így például a sóskából az oxálsavat, a citromból a citromsavat, a tejből a tejsavat, a zsírokból a glicerint. Ekkoriban nevezte el a híres svéd kémikus O. T. Bergman az élő szervezetekből elkülöníthető vegyületeket szerves vegyületeknek, megkülönböztetve ezeket az ásványi eredetű szervetlen anyagoktól. A nagy francia kémikus, Lavoisier vizsgálatai nyomán megállapítást nyert az is, hogy míg a szervetlen vegyületek az addig ismert valamennyi elemet tartalmazzák, a szerves vegyületeket alapvetően ugyanaz a négy elem: szén, hidrogén, oxigén és nitrogén építi fel (1/3. ábra). E négy alapvető elemet közös néven organogén (szervezetet alkotó) elemeknek nevezik. Néhány szerves vegyület ezenkívül még ként, foszfort és halogénelemet is tartalmaz.