A földi idegenek [antikvár]

Bevezető A hangyák ősidők óta részt vesznek az emberi gondolkodás alakításában. Velük kapcsolatban gyakran olyan fogalmakra asszociálunk, mint a szorgalom, az állhatatosság, az önfeláldozás, vagy a végletekig kifinomult szervezettség. Még szavunk is van e tulajdonságok némelyikére: hangyaszorgalom. Angol nyelvterületen a dolgozik, mint száz hangya önmagáért beszél. A japánoknál a hangya jele gyakorlatilag a rovar, az igazságosság és az önzetlenség jeleinek a keveréke. De hogyan lehetséges az, hogy ezek az apró rovarok ilyen mély benyomást tettek az emberi gondolkodásra? Es nemcsak nálunk, de szerte a világban. A választ ugyanabban a megdöbbentően összetett társadalmi szervezettségükben találjuk meg, amely a hangyákat a rovarvilág uraivá tette. Több mint százmillió éven keresztül a hangyakolóniák számítottak a földi élet legfejlettebb társas szerveződési formáinak, és ha az ember megjelenése előtti időkben egy távoli galaxisból érkező íírhajó landolt volna a bolygónkon, az idelátogató idegenek alighanem a hangyákat tekintették volna az állatvilág urainak. Ezt a hosszú ideig tartó hegemóniát csupán az ember megjelenése törte meg. Az emberi populáció robbanásszerű növekedése előtti időkben, nagyjából a görög városállamok felvirágzásáig (i. e. 500) földünk hangyáinak biomasszája meghaladta a kor teljes emberi populációjának tömegét, azaz minden egyes emberre a saját súlyánál nagyobb tömegű hangya jutott. Az egyre növekvő népességünkkel párhuzamosan ez az arány jelentősen megváltozott, és ma már a földön az ember a legdominánsabb faj.