Bővebb ismertető
Másfél évtizede annak, hogy a Kolozsvár Tartományi Rádióstúdió levelet kapott a Zsil-völgyi bányászok szakszervezetétől. Ebben a föld mélyének dolgozói arra kérték a stúdiót, iktatna be műsorába honismertető és természettudományos jellegű előadásokat. A rádió készséggel tett eleget ennek a felhívásnak, s még azon a héten megindította a Jöjjön velünk" rovatot, s annak szerkesztésével e sorok íróját bízta meg. A közönség szívesen fogadta a bányászok kezdeményezését, s amikor ennek a könyvnek második bővített kiadása a nyomdába kerül, az elhangzott román és magyar nyelvű Jöjjön velünk" előadások száma megközelíti a nyolcszázat.Hasonló témakör szerepelt a Kultúra- és Tudományterjesztő Társaság kolozsvári fiókjának előadássorozatában, valamint a marosvásárhelyi Rádió stúdió pionír-adásának műsorában is. Az Igazság és az Előre című napilapok hasábjain is jelentek meg a szerzőnek hasonló tárgyú cikkei. Ezeket most kibővítve, könyvalakban adjuk az olvasók kezébe. A fiatalokat és idősebbeket egyaránt érdeklő természettudományos riportok, útleírásod ezek. Java részük rövid újságcikkek vagy külföldi szaklapok nehezen hozzáférhető anyaga volt eddig Ügy kellett összeszedni, majd egységes képbe fűzni őket, azért, hogy a javát fejezetekre tagolva a közönség kezébe adhassuk.Az első kiadásban szereplő így jutunk el a csillagokig" valamint az Elindul a Szputnyik űrhajó" című fejezetek ez alkalommal kimaradtak, mert a bennük foglaltak többé -kevésbé idejüket múlták. Pótlásukra az ürbiológiáról és Földünk egy új övezetéről, a magneto-.szféráról akarunk vázlatos képet adni az olvasónak. Bő-