Az ember és a csillagok [antikvár]

Szeretnénk előljáróban mindjárt kiegyezni az olvasóval.Ez a könyv nem akar "népszerű csillagászat" lenni, vagyis szabályos csillagászat, népszerűen, érthetően megírva. Ha ilyesmit akarnánk, nekünk is azzal kellene kezdeni, hogy tessék kimenni a szabadba s mindenekelőtt megfigyelni a csillagos eget. De nem lenne elegendő, hogy az ember egyszer kimenjen a szabad ég alá, és a megadott útmutatások szerint végignézi a csillagokat. Már az egészen elemi csillagászati megfigyelés is azt kívánná, hogy napokon, heteken, hónapokon át szorgalmasan nézzük mindennap, minden éjszaka az eget, kísérjük figyelemmel az égitestek látszólagos mozgását, amíg apránként meg is értjük, amit látunk és tudunk következtetni a látszatból a valóságra. Sajnos, a mai embertől nem lehet ezt megkívánni. Városi ember hiába is próbálná, szinte ki sem lát az égre a házak közül, a vidékinek is inkább nappal van dolga, legfeljebb arra jut ideje, hogy néha feltekintsen a csillagokra s gyönyörködjék egy-egy percre az ég szépségeiben.Súlyosbítja aztán a dolgot az, hogy amit az ember közvetlen megfigyelésből megállapítana, fáradságosan összevetve talán egy egész esztendő szorgalmas nézegetését, abból tulajdonképpen egy árva betű sem igaz. Már abban a pillanatban, amikor kiállunk a csillagos égbolt alá és körülnézünk, rögtön áldozatai leszünk egy súlyos tévedésnek, azt hisszük, hogy mi vagyunk pontosan a világ közepén. Jólesik ez a tudat a büszke embernek s ez a magyarázata annak, hogy évezredeken át semmi áron sem akarta elhinni mindazt, ami ellenemond önhittségének. Krisztus születése előtt három évszázaddal a szamoszi Arisztarchosz gyönyörűen kimondta, hogy a világegyetem sokkal nagyobb, mint amekkorának képzelik, a csillagok és a Nap szilárdan egyhelyben állnak s a Föld kering egy kör kerülete mentén a Nap körül, mely ennek a körnek a középpontjában foglal helyet. Az embereknek azonban nem tetszett az igazság, nem akartak leszállni a trónusról s belátni, hogy milyen jelentéktelen apróság az egész Föld a mindenséggel szemben. És akadtak bölcsek, csillagászok, akik készek voltak azt mondani az embereknek, ami tetszik nekik s rengeteg verejtékkel azt is kieszelték, miképpen lehet rendszert belemagyarázni a látszatmozgások zűrzavarába, hogy jóllakjék a kecske is, megmaradjon a káposzta is. Hiába jött rá Arisztarchosz az igazságra, még kétezer évig sikerült megtartani a Földet a világ középpontjaként, pedig egyre nehezebb lett, amint a csillagászati megfigyelések tökéletesedtek.