Az ember és a számok [antikvár]

Részlet a kötetből: Bátorítás Mindnyájunkkal lépten-nyomon előfordul, hogy meg akarjuk állapítani, mennyi a pénzünk. Kiborítjuk az asztalra pénztárcánk tartalmát, vannak benne pengősök, húszasok, tizesek, krajcárosok, ezeket kell összeszámlálnunk, összeadnunk, ha feleletet óhajtunk kérdésünkre. Gondolkodás nélkül hozzá is kezdünk, s valószínűleg legtöbbünk eképpen csinálja a dolgot : kikeressük a pengősöket, van mondjuk három, húszast látunk hetet, tizest egyet, kétfillérest tizennégyet. Most aztán már adjuk is össze őket : 3 pengő, hét húszas az egy-negyven, 4 pengő 40, egy tizes, 4 pengő 50, tizennégy kettes az 28, összesen tehát 4 pengő 78 fillér. Kevésbbé rendszeres ember talán nem rendezi össze az egyforma pénzdarabokat, hanem veszi ahogyan jönnek és egyenként adja össze őket, például ezeket mormolva magában, ahogyan éppen balra löki ujjával a legközelebbi pénzdarabot : - Húsz, harminc, ötven, hetven, nyolcvan, egynyolcvan, nyolcvankettő, nyolcvannégy, kettő négy, kettő huszonnégy ... és így tovább, amíg az utolsónak maradt pénzzel együtt kimondja a végösszeget : négy hetvennyolc. Nincs ember, aki ne találná a világ legtermészetesebb dolgának azt, hogy akármilyen sorrendben adja össze a pénzeket, ugyanaz lesz az eredmény. Még az sem kételkedik ebben, aki soha életében nem tanult algebrát, mert annak is megvan az a tapasztalata, hogy az ilyesféle összeadásoknál teljesen mindegy a sorrend, az eredmény mindenképpen ugyanaz.