Fehérjék és elektromos jelenségek [antikvár]

1791-ben Luigi Galvani beszámolt egy fontos észlelésről: a békacomb megrándul, ha rézhoroggal vaskerítésre akasztva hozzáér a kerítéshez. A jelenségről Galvani a következőket írta: "Az elektromosság magában az állatban székel, egy sejtés, amelyet az a megfigyelés megerősített, hogy egyfajta szubtilis ideg fluidum (hasonló a leideni palack elektromos fluidumához) köti össze az ideget az izommal, amikor az összehúzódások létrejönnek" [1]. A megállapítás igaz ma is, csak a jelenségekről sokkal többet tudunk. Egy mai gimnazista elmondja, hogy két különböző fém és a békacomb mint elektrolit az érintkezés idején áramforrást alkot. (Ezt már Volta is így tudta, aki megépítette a galvánelemet.) Az áramlöket ingert jelent, az izom ennek hatására rándul össze. Az izom sejtjeinek a membránján elektromos potenciál mérhető, ez változik meg az elektromos inger hatására, amelynek következménye az izomrostok összehúódása. Azt is tudják, hogy az izmot az élő testben idegeken érkező elektromos impulzusok ingerlik. Az idegsejtek és izomsejtek membránján egyaránt elektromos potenciál mérhető. Az idegeken érkező változás, az akciós potenciál speciális készüléken, a szinapszison át jut az izom membránjára. A szinapszison kémiai anyag megy az izom membránjára és ott megváltoztatja a membránpotenciált.