Számokban létezünk [antikvár]

Előszó Hét nyárral ezelőtt minden délután ott ültem a konyhaasztalomnál. Dél-Angliában éltem ekkor, és könyvet írtam Kék napon születtem címmel. A számítógépem már a több százezredik leütést regisztrálta. Fejlődéstörténetem gépelése közben tudatosodott bennem, milyen sok választásból áll össze egy ember élete. Minden mondat vagy bekezdés egy-egy döntést osztott meg az olvasóval, amelyet a szerző vagy valaki más - szülő, tanár vagy egy barát — meghozott vagy éppen nem hozott meg. Értelemszerűen én voltam az első olvasóm, így aztán nem túlzás, amikor azt mondom, hogy a könyv megírása, majd elolvasása óhatatlanul megváltoztatta az életemet. Az előző nyáron Kaliforniában voltam, az ottani Agykutató Központban. Rengeteg vizsgálatot végeztek el itt rajtam a neurológusok. Ez visszavitt azokba az időkbe, amikor egy londoni kórház orvosai az epilepsziás rohamaim miatt vizsgálták az agyamat, és bekötöttek egy enkefalográíba. Kábelekkel beburkolt kisfiúfejemből vezetékek lógtak, végül már úgy festett, mint valami mélytengeri hal egy halász hálójában. Az amerikai tudósok napsütötte arcából fehéren világított a mosolyuk. Összeadásokat végeztettek velem, és hosszú számsorokat kellett kívülről megtanulnom. Gondolkodás közben berendezések mérték a pulzusomat és a lélegzésemet. Felfokozott kíváncsisággal vetettem alá magam a kísérleteknek; nagyon izgalmas volt, hogy végre fény derül gyermekkorom titkára.