A 47. honvédzászlóalj története, 1848-1849 [antikvár]

Előszó: Tisztelt Olvasó! Az 1823-ban született, „a magyar nép zivataros századaiból” alcímet viselő nemzeti imádságunkról Milbacher Róbert irodalomtörténész így ír: „Kölcsey Hymnus-a olyan állapotot diagnosztizál, amely már túl van a bűnök-büntetések idején, és a megérdemelt kegyelem beköszöntének ígéretét hordozza.” A költő a reformkor küszöbén, a nemzeti öntudatra ébredés korai óráiban talán nem sejtette, hogy az évtizedekben is alig mérhető idősíkon belül újabb vészterhes, zivataros korszak hagy lenyomatot a magyar történelem hasábjain, elérhetetlennek tűnő távolságba repítve az áhított kegyelmi időszak beköszöntét. A nemzeti identitás egyik meghatározó alapkövének is nevezhető 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint a hozzá vezető események láncolata újradefiniálták viszonyunkat a legalapvetőbb emberi jogunkhoz, a szabadsághoz, melynek kivívására, de legalábbis annak megkísérlésére ezeréves történelmünk során mindig készek voltunk úgy a nemzet, mint hadereje kisebb egységeinek vonatkozásában, ahogy arról a jelen kiadványban bemutatott, gondosan szerkesztett történeti leírás is számot ad. Mint az elmúlt évszázadok valamennyi szabadságharcosának örökösei, akik békében, szabadságunk teljes tudatában élhetünk a Kárpát-medence szívében, fontos kötelességünknek tartjuk, hogy közösségépítő munkánk során megemlékezzünk azokról a bátor hazafiakról, akik nemzetmentő cselekedeteikkel sokszor a lehetetlenre is vállalkozva örökös tagságot szereztek a magyar történelem, szűkebb értelemben a zalai, zalaegerszegi történetírás panoptikumában. E törekvésünk jegyében fogalmazódott meg a szabadságharc éveiben nem csak városunk életét, de a hadjáratok kimenetelét is befolyásoló, Zalaegerszegen megalakult 47. honvédzászlóalj történetének kötetbe foglalása, amely az önkéntes mozgó nemzetőrség megszervezésétől a zászlóalj átalakításán keresztül az egyes hadjáratokban vállalt szerepéig – a rendelkezésre álló, néhol igencsak hiányos, forrásanyag ellenére– meglehetős részletgazdagsággal mutatja be a zászlóalj tevékenységét, amelyet a visszaemlékezések, emlékiratok, mint az átélés drámai eszközei tesznek igazán életközelivé. A csapatmozgások krónikája nem csupán történészi pontossággal összeállított adattár vagy ténymegállapításokra szorítkozó eseménynapló. Sokkal több annál. A 47. zászlóalj története betekintést enged az emberpróbáló harctéri életbe, képet ad a szabadságharc stratégiai, szerevezési folyamatairól, de képzeletünkbe idézi a győzelem reményével kecsegtető sikeres hadműveletek eufóriáját is, mint amilyent ifjaink érezhettek, amikor az alakulatban néhány napja szolgáló zászlótartó, Püspöky Grácián kitűzte a győztes honvéd zászlót Buda várára. Hermann Róbert, Bona Gábor és Molnár András műve mindeközben külön ráutalás nélkül is emléket állít a vezérkar ismert tisztjeinek, tábornokainak, századosainak, őrnagyainak és a hadtest magját adó „névtelen” hősöknek, akik hazaszeretetükről sok esetben életük feláldozásával tettek tanúbizonyságot. Bízom benne, hogy a kötet egyszerre lesz a városunk történetének megismerése iránt elkötelezett lokálpatrióták hasznos olvasmánya, a történelemtudását gyarapítani kívánó iskolás generációk – portrékkal, csataképekkel és térképekkel gazdagon illusztrált – ,tankönyve', egyúttal az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetének egyetemes feldolgozásában hangsúlyos szereppel bíró monográfia, amely fontos ismeretekkel szolgál a korunk magyarságának kollektív tudatára egyik legnagyobb hatást kifejtő történelmi esemény vonatkozásában. Balaicz Zoltán polgármester