A magyar nemzet története II. (rossz állapotú) [antikvár]

Az Árpád-ház kihaltával a nemzet nehéz kérdés előtt állott. Arról volt szó, ki legyen a király ? Károly Róbertnek, Martell Károly fiának, mint láttuk, már III. Endre életében volt némi pártja. A nemzet nagy többsége azonban a törvényes király köré csoportosult, annyival inkább, mert a trónkövetelőnek legfőbb támasza a pápa volt, a kitől az ország függetlenségét lehetett félteni. Ez volt oka, hogy III. Endre halála után sem akartak tudni a pápa jelöltjéről, csupán néhány főúrról, többi között Amadé nádorról s Újlaki Ugrinról olvassuk, hogy Károly Róberthez csatlakoztak. Az ország egyházi, világi főurainak s a nemeseknek többsége, a kiknek élén a hatalmas Csák Máté nádort, a Németujváriakat, Domonkos tárnokmestert, Demeter pozsonyi és zólyomi ispánt, valamint a püspöki kar legtöbb tagját és János kalocsai érseket találjuk, mást óhajtott királyul. Bár közöttük egyik-másik főúr, mint például Csák Máté s a Németujváriak, továbbá az Ákosok, Abák, Brebiriek stb. az ország jelentékeny részét mondhatni korlátlan hatalommal bírták, mégis közülök egyiknek sem jutott eszébe magát emeltetni a megüresedett királyi székbe, vagy az országtól elszakadni. Sokkal erősebb volt bennök a nemzeti összetartás érzete, hogysem ily merényletre vetemedhettek volna. E párt, a melyet nemzeti pártnak nevezhetünk szemben az Anjou-párttal, tisztelvén a kihalt királyi család emlékét, miután Károly Róbertet királyul elismerni nem akarta, az Árpádokkal rokon más fejedelmekre fordítá figyelmét, nevezetesen Ottó és István bajor herczegekre és Venezel cseh királyra. Ottó és István herczegeknek anyjok : Erzsébet, IV. Béla királynak volt a leánya, Venezel anyja: Kunigunda pedig ugyané királynak unokája. Az előbbiek közelebbi rokonságban voltak az Árpádokkal, mint Venezel. Első sorban tehát ezeknek ajánlották fel a koronát, de minthogy nem fogadták el, - talán mert nem remélték megtarthatni, - az urak hosszas tanácskozás után abban állapodtak meg, hogy Venezel királyt kínálják meg vele.