Bővebb ismertető
Miként magyarázza meg a római történelem a mostani Európát. - Ha Európa mostani népeit tekintjük, azonnal szemünkbe ötlik, hogy azok nyelv, törvények, szokások és sajátságok tekintetében igen elütnek egymástól. De egyúttal azt is látjuk, hogy ezen külömbség dacára mégis nagy a hasonlatosság köztük, mely megkülönbözteti őket többi világrész népeitől. A római történet mondja el azt a fontos dolgot, hogy Európa népei hogyan fejlődtek, s mikép történt, hogy ámbár egymástól sokban külömböznek, mégis Ázsia vagy Afrika lakosságával összehasonlítva csaknem egy népnek tűnnek fel.
Mert hogy Európa népei oly sok tekintetben megegyeznek, annak főoka az, hogy valamennyien törvényeik, szokásaik és ismereteik nagy részét a rómaiaknak köszönik, kik okét meghódították és kormányozták. Hogy pedig egymástól elütnek, az onnan van, mert egyikök többet, másikuk kevesebbet vett át a rómaiaktól; az egyik jobban hozzá simult a rómaiak eszejárásához, a másik meg inkább a germánok szokásait fogadta el, kik a rómaiak uralmát megtörték, s uj népeket alkottak Európában.