Novák István városai [antikvár]

Amikor az 1980-as években először utazgattunk Nyugat-Európában, irigy csodálattal vettük szemügyre Hallstattot, Rothenburg ob der Taubert vagy Carcassonne-t. A csodás városokat, melyekben az évezredes múlt élő szöveteként maradt fenn, értelmezve és kitágítva, otthonossá téve a jelent. Hiszen akkoriban, amikor a porig bombázott Nürnberg óvárosa már rég újjászületett romjaiból, nálunk a pénzhiány és az érdektelenség okán rosszabb esetben megsemmisültek, jobb esetben csak láthatatlanul szunnyadoztak azok az értékek, melyek élhetővé tehetik a várost. Amely a ruhához hasonlít, mely vadonatújan csillog ugyan a kirakatban, de hiányzik belőle az élet, és csak viselve töltődik fel személyességgel, lesz valóban emberi és a miénk. Most reneszánszukat élik a mi városaink is. A pénz hiánya még mindig nyomasztó, de az érdektelenség szűntével szépül Pécs, Kőszeg, Mosonmagyaróvár és Sopron, csodás, sok százados adottságaikra támaszkodva. Itt az Alföldön más a helyzet. A török hódoltságban jobbára eltűntek az évezredes emlékek, de sok minden megmaradt az utóbbi három évszázadból. Épületek, a városok hagyományos funkcióiból és a tájból táplálkozó településszerkezet, Szeged árvíz utáni újjáépítésének palotái... Csak szakértelem, elkötelezettség és sok-sok szeretet kell ahhoz, hogy e városok is újjászülethessenek. És akadt egy építész, Novák István, akiben mindez megvolt. Aki nem csak iskolákat, templomokat, közösségi létesítményeket tervezett, hanem főépítészként mély elkötelezettséggel munkálkodott Szeged, Szarvas és Makó újjászületésén. A most hetvenéves Novák Istvánról és városairól szól ez a könyv.