Cserkészeten és lesen Nagymagyarországon [antikvár]

Bár csak egy kis hányadát mondhattam el e könyvben annak, amit eddig vadászva láttam, tapasztaltam és éreztem, s amivel az agyam és a szívem tele van, mégis úgy nagyjában bemutattam benne a változatos sorozatát azoknak a vadászörömöknek és élvezeteknek, melyekben a múltban hazánk vaddús területein - tavasztól tavaszig - egész éven át részünk volt. Az esztendő minden hónapjának, sőt minden hetének megvan a maga jelentősége vadászati szempontból az olyan vadász számára, aki hazánk földrajzi, éghajlati és állattani viszonyait és a vadászható állatok természetrajzát s életmódját ismeri, és aki vadászni szeret; nem is szólva arról, hogy a vad óvása, gondozása, figyelemmel kísérése és megismerése céljából sohasem lehetünk kint eleget a vadászterületeinken. De a vadtenyésztő teendőin kívül is egész évben át mindig bőven nyílt alkalom a régi Nagy-Magyarország határain belül valahol valamire vadászni. Hála a sors kegyének, kivehettem a részemet a vadászat örömeiből, eddig egész életemen át, bőségesen. Kezdve hatéves koromban otthon, a kertben, az édesapám szekrényéből kilopott flóbert puskával a verebeken, majd folytatva tizenkilenc éves koromban egy jó barátom dunántúli uradalmi területein, és később, minden kínálkozó és elérhető alkalmat keresve és kihasználva, hazánknak csaknem minden részét bejárva, évről évre, újév napjától szilveszter estéjéig, télen, nyáron, tavasszal, ősszel, mindig vadásztam, és áldom érte a gondviselést, hogy megtehettem. Vadászati elbeszéléseimet, melyeket itt egybegyűjtve közreadok, kevésnek kivételével még a „régi jó időben", a trianoni békekötés, ezeréves szép hazánk csúfos megcsonkítása előtt írtam. Ez egyrészt a magyarázata annak, hogy ahol e könyvben a hazánkat említem, ott mindig a régi Nagy-Magyarországot értem.