Elmélkedések az Evangéliumról [antikvár]

Midőn e könyvet a világ útjaira bocsátom, Jézus szándékait osztom, aki mondotta: „azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen"; én is azért jövök, hogy a lelkeket a krisztusi élet kifejlesztésében segitsem. Két világ környékez minket, természet s kegyelem s mindkettőből élünk. A természet nagy tény; csillagai, erdői, óceánjai, pálmái, fűszálai titokzatos, szép valóságok. Titokzatosak, mert telitve vannak gondolattal; szépek, mert a ritmus ünnepel szineikben, vonalaikban ; sőt fölényeseknek is mondhatnám, mert végre is elemezhetlen valóságnak adatai; elém állnak, imponálnak, lelkembe nyúlnak s belém öntik tartalmukat; édes formáikon stilizálódik belső világom; néma zenéjüktől tanul énekelni lelkem s valamint ez az erdős, csillagos s hullámos világ, ez a szuverén megtestesülése az isteni gondolatnak fölemel s nevel engem: úgy elém lép a szellemi világ is ugyancsak telitve gondolattal, szépséggel s fölénnyel; ott is vannak csillagok, holdak és napok, hegyek és óceánok, sasok és sirályok; ott is van gazdagság s bőség tipusokban s alakokban; ott is van magasság és mélység, fölség és szépség, fény és sötétség; ott is van kifogyhatatlan termékenység s virágzás erőben s ifjúságban; ott épül ki tudomány, művészet és ipar, társadalmi, gazdasági, politikai élet; de mindenekfölött ott nyilnak meg az Isten országának távlatai, ahol az Isten már nemcsak teremt s alakit, hanem ahová ő maga áll bele s emberi gondolatban, érzésben, örömben s szenvedésben, vágyban s imában, könyben s mosolyban, életben s halálban stilizálja s alakítja páratlan minta szerint a lelkeket; ez Krisztus; művész s minta egyben; az ő páratlan kinyilatkoztatása s kiömlése pedig az evangélium.