Meddig marad ember az ember? [antikvár]

Az ember alakja mind ragyogóbb fényben jelenik meg a Földön. Szinte csodálatos az utóbbi századok eredményeiben, a tudományokban, a találmányokban. Azt mondhatná valaki, hogy az emberiség túlhaladta önmagát és mindazt, amit megálmodott. S amikor kiépültek városaink, falvaink, akkor váratlanul beborult az ég a bombázások füstfelhőjétől. Az értelem és esztelenség ütközése volt ez.Valójában mindkettő tévedett. A boldog élet birtokosai nem vették észre maguk mellett lemaradottakat. A lemaradottak meg bosszúból megölték a testvért és megsemmisítették alkotását. S ha ez csak egyetlen esetben történt volna meg, akkor is sok volna. Ám a történelem kerekei örökösen gázolják a testvért és rombolják a házaikat. Egyik kultúra hantolja a másikat. A lemaradottak felülkerekednek, a trónon ülők rabszolgák lesznek. De mindig vannak, ha helyet cserélve is: uralkodók és rabszolgák.