Bővebb ismertető
Ez a könyv Argentínában jelent meg először, s azóta öt nyelven 22 kiadást élt meg. Harmadik német nyelvű kiadása előtt átnéztem és néhány változtatást eszközöltem rajta. Az első hét fejezetben gondosan tartottam magam a spanyol szöveghez, csak a nyelvezetet érintő javításokat végeztem és néhány homályos részt tisztáztam. A nyolcadik fejezetet, amely az imaéletben előforduló nehézségekkel és akadályokkal foglalkozik, újraírtam. A fejezet eredeti célja és értelme megmaradt. De néhány vonatkozást világosabban nevén neveztem és szemléletesebbé tettem. A régi kilencedik fejezetet összekapcsoltam az utószóval és ott írtam le a könyvben előzőleg tárgyalt imamódok kapcsolatát a kontemplációval. Remélem, hogy ez a kis könyv, úgy mint eddig, továbbra is egyengetni fogja sok ember útját Istenhez.