Új éneket az Úrnak! [antikvár]

A liturgikus mozgalom éveiben, a zsinati liturgiareform kezdetén, sok minden úgy tűnhetett, mintha a helyes liturgia körül folyó munka egy tisztán pragmatikus ügy lenne, az istentisztelet olyan formájának keresése, amely leginkább közel áll napjaink emberéhez. Eközben egyre világosabbá vált, hogy a liturgiában az Istenhez és a valósághoz, Krisztushoz és az egyházhoz, valamint az önmagunkhoz való viszonyról van szó. A liturgiával való foglalkozás során elkülönül a hit és az egyház ügye. Így nyert ma a liturgia kérdése olyan jelentőséget, amelyet korábban láthattunk át. Az elmúlt évtizedben ennek az lett az eredménye, hogy több ízben kaptam meghívást a liturgiáról és az egyházzenéről tartott előadásokra. Ami a zenetudományi szempontokat illeti, ezzel a problémakörrel kapcsolatban magától értetődően nem tudtam állást foglalni, mert teljes mértékben hiányzik hozzá a szakértelmem. Csupán teológiai oldalról kísérelhettem meg megvilágítani a kérdéskört. Az ily módon is megtárgyalt téma - úgy tűnik - a mai teológiai és liturgikus problémánk lényegéhez képest meglehetősen távol, vagy inkább marginálisan helyezkedik el. Ám, minél többet foglalkoztam a témával, annál világosabbá vált számomra, hogy itt vita tárgyát maga a liturgia lényege képezi. Így váltak maguktól a liturgiát és az egyházzenét érintő kísérletek a keresztény istentisztelet lényegével foglalkozó stúdiumokká. A kresztény vasárnapról készített munkám, és az Isten házának a keresztény liturgiát illető jelentőségéről megszerkesztett előadásom együtt képezi e könyv gerincét, amelyben - reményeim szerint - az istentisztelet teológiájának lényeges elemeire különböző megközelítésből nyílik rátekintés. E könyv második része elé illesztett három munka az egyház Krisztusba vetett hitéről, a keresztény ember benne gyökerezett reményéről szól. A szövegek több éves távlatból történt újbóli elolvasása során érthetővé vált számomra, hogy a liturgikus megújulás mértéke utáni kutatás végső soron ebben a kérdésben foglalható össze: "Kinek tartjátok ti az Ember Fiát?" (vö. Mt 16,14sk). Azért látom elengedhetetlennek ezt az első részt, hogy a liturgikus kérdések helyes perspektívában áljanak. Csupán egy, a krisztológiával szoros kapcsolat képes a liturgia teológiájának és gyakorlatának gyümölcsöző fejlődését lehetővé tenni. Minden tanulmányt a kötet számára még egyszer átdolgoztam, hogy némiképp az egészhez illesszem. Az ismétléseket mindazonáltal nem tudtam teljesen kiküszöbölni, sem az egyedi részek töredékességét áthidalni. Így végül csupán remélni tudom, hogy ez a próbálkozás minden elégtelenségével együtt segítséget nyújthat a hitéletben és a liturgiában; valamint szolgálatot tehet mindezeknek a gyakorlatban való alkalmazásában. Róma, Krisztus Színeváltozásának ünnepén, 1994. Joseph Ratzinger