Van nékem eledelem 17. [antikvár]

Annyi mindenbe belekezd az ember. Sokszor azon veszi észre, hogy csak egy töredékét csinálta meg annak, amit szándékozott megvalósítani. Mi, hogy befejeztük a XX. századot, s belekezdtünk egy új századba, ezt a hajnalt egy ajándéknak tekinthetjük, mint emberöltőnek is, mely ritkán esik egybe a generációk megélhetőségével. Már a múlt század végén is hangos híradó adta tudtul, hogy az embernek az önmegvalósítás a szándéka. Légy sorsodnak kovácsa. Valósítsd meg önmagad. Vedd kezedbe sorsodat. Ezt nevezi korunk embere; nagykorúságnak. A ma embere áttör minden sorompót, gátlástalanságban mért határtalansága csak az arcátlansággal mérhető. Nincs új a nap alatt. Már Sofóniás próféta lejegyezte a Szentlélek által, hogy ...az álnok ember nem tud szégyenkezni" (Sof 3,5). Az utolsó idők fontos jelének tekinthetjük a gyepük elhányását", mely miatt az embert az állandó kígyómarás fenyegeti. Ahol a jogtalanságot látjuk lábra kapni, ott ezt együtt jelentkezve észleljük azzal a szeretetlenséggel, mely az én érvényesítéséért hátat fordít minden értéknek, elsősorban Isten Igéjének, melyben eligazítását és tanácsait akarja velünk közölni Atyánk! (2Tim 3,1-4)