Élet igéi III. [antikvár]

Részlet a kötetből: A Szent Szűz. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére. Virgo sacerdotalis. (1896) Negyven nap mult el már szent karácsony ünnepe óta; a kis Jézus körülmetéltetett és megkapta a legédesebb Jézus nevet; a napkeleti bölcsek megfordultak Betlehemben s vissza is tértek már hazájukba; de azután csend lett; semmi hír és semmi hang a gyermek Jézusról és édesanyjáról, mintha rólunk megfeledkeztek volna s csakis maguknak élnének. Bizony a Boldogságos Szűz csakis a kis Jézusnak élt; csendes elvonultságban imádta, szolgálta szent fiát; s valamint hajdan Mózes a Sinai-hegyen az Úrral negyven nap és negyven éjjel társalkodott, nem akart tőle elszakadni, hallgatta szavát s kérte őt, mutassa meg neki arcát: úgy a Szent Szűz negyven napig szent magányban, elvonultan csakis Jézusával él, s a szentírás azt mondja e negyven napról: «míg letelének tisztulásának napjai». A Szent Szűznek ez a tisztulása csak olyan volt, amilyen tisztulása van a hófehér kendőnek s az ezüsttükörnek, ha napfénybe állítjuk; a hófehér kendő ragyogni s a ragyogó tükör szikrázni kezd: a legtisztább, hófehér lelkű Szűz Mária is e negyven nap alatt nem bűnből s vérfolyásból tisztult, mert sem az egyik, sem a másik nem volt rajta, hiszen szűzien szült; de tisztult úgy, amint tisztulhatott, mikor legtisztább karjaira vette és szűzi keblére szorította a kis Jézust, aki őt kegyelemmel, örömmel és boldogsággal eltöltötte. S mialatt a többi asszonyról meg volt írva, hogy negyven napig semmihez, ami szent, ne érjenek: a Boldogságos Szűz Mária e negyven nap alatt első anyai örömét élvezte s a szentek szentjét, az Úr Jézust átkarolva tartotta.