Sub Rosa és egyéb történetek [aláírt]

Az aláírás Mónika névre szól, az erről készült képet megtalálja alul, a leírásnál.

Egy könyvtár, amelyben a világ legveszélyesebb könyveit rejtegették. Egy könyvtár, amelynek holléte a középkor óta titok…

Prága, az Arany Város – Európa legszebb történelmi helyszíneinek egyike, amelynek kusza labirintusában különös emberek kutatják a történelem örök rejtélyeit…
Ferenczy László, aki régi életét hátrahagyva antikváriusként él Prágában, szokatlan megrendelést kap egy különc milliomostól. Ezúttal nem egy könyvet, hanem egy egész könyvtárat kell felkutatnia: a Templomos Lovagrend elveszett könyvtárát. A rendét, amelynek története évszázadok óta izgatja az emberek fantáziáját…
A nyomozás során Lászlónak nemcsak az Arany Várost, hanem Európa különféle történelmi helyszíneit is be kell járnia, miközben furcsa titkok és még furcsább emberek tűnnek fel a régmúltat övező kiismerhetetlen ködből, és mindnyájan egyet akarnak: a templomosok titkát, a tiltott tudást, a Sub Rosát…

Bíró Szabolcs egyszerre Umberto Eco-i és Dan Brown-i ihletésű művészettörténeti krimije – valamint a mellette olvasható négy további prágai történet – tisztelgés a könyvek és Európa szellemi-kulturális öröksége előtt.


Részlet a könyvből:

Vašo már épp eléggé ismerte Lászlót ahhoz, hogy tudja, nem kell megkérdeznie, mit hozhat neki. Amikor meglátta az antikváriust a kocsma felé közeledni, fogta a legtisztább korsóját, hogy a sörcsap alá tartsa. László alig ült le a szokott helyére, az eldugott kis sarokba, a világos borostyánszín nedű már ott állt előtte, friss, vastag habbal a tetején. Belekortyolt: rég ízlett neki ennyire a sör.

Ezt szerette az U Milosrdnýchben: viszonylagos csend uralkodott, lehetett gondolkodni, és az asztalát szinte soha nem foglalta el senki. Vašo, ez a torzonborz pincérek gyöngye, aki sokkal inkább tűnt kiégett blues-zenésznek, mintsem vendéglátóipari dolgozónak, már a második alkalommal is olyan kedves vigyorral fogadta, mintha régi barátok lennének. László hetente többször is betért ide ebédelni, mert az árak jók, az étel és a sör kiváló, a környék pedig szép és csendes volt. A kocsma alig két utcahossznyira állt az Óváros tértől, a turisták mégis elkerülték.

Az antikvárius ezúttal megnyugodni jött a kocsmába. Túl sok volt ez neki, és remélte, Petr minden kétségét eloszlatja a leendő megbízatásával kapcsolatban. Maga sem igazán tudta, miért, de megrémítette az, amit Kareltől hallott. Nem a szimbólum, azt valóban nem látta még soha, de amit az Új Templomos Rendről hadart össze, az megfeküdte a gyomrát.

„A gazdag barátja egyáltalán nem az, akinek mutatja magát.”