Határsértő képzelet - Kortárs művészet és kritikai elmélet Európa keleti felén

Ha egészen röviden kellene megfogalmaznom, milyen könyv is András Edité, elsőre ez jut eszembe: szókimondó. Másodjára ezzel egészíteném ki: állást foglaló. Bárhol üsse is fel az ember, mellébeszélést, köntörfalazást, homályos célozgatást sehol nem talál. Érvelő-kifejtő-kritikai hangvételű szöveg vezeti végig az olvasót a rendszerváltást követő, egyszerre euforikus és váratlanul keserű évtizedtől - amikor "egy világ omlott össze", és az új távolról sem a legelőnyösebb arcát mutatta meg - a kétezres évek véget nem érő globális politikai, gazdasági és mentális válságáig - egészen mostani, pandémiától és a közelben zajló háborútól sújtott, nyomasztó életünkig.
Ami történt és történik velünk - és persze elsősorban a művészettel és a művészekkel -, muszáj megértenünk, és ehhez a felismerésekre vezető folyamathoz ma egy művészettörténésznek is hozzá kell tennie a magáét. Edit műelemzéseihez, vizsgálódásaihoz a kritikai művészettörténet-írás és a kortárs történelmi elmélet módszereit alkalmazza; köteles tisztelettel, de bátran bírál és vitatkozik kollégáival. Ettől termékeny feszültség járja át az összes fejezetet.
Az a kortárs művészet, amely őt legjobban érdekli, régóta foglalkoztatja, alapvetően konceptuális karakterű, társadalmilag érzékeny, aktivista vonásoktól sem mentes, felszabadítja a képzeletet, és mindenekelőtt: bevállalós. Ez már egy harmadik jelző; és nyugodtan hozzátehetem az első kettőhöz, mert ilyen lett ez a könyv is. Ritka pillanat a hazai művészettörténet-írásban. Kezeljük értékén, és becsüljük meg.