Összes mesék és történetek III. [antikvár]

Részlet a könyvben: Az ábécés könyv. Volt egyszer egy ember, aki pár uj versecskét szabott egy „Ábécés könyvhöz", minden betűhöz egy pár verssort, mint a régi Ábécékben; azt hitte, hogy a világ valami ujat akar, a régi versek már nagyon elkoptak a használatban s neki a saját versei nagyon, de nagyon tetszettek. Az új Ábécé elkészült kéziratban s odakerült a régi, nyomtatott Ábécé mellé a nagy könyvespolcra, ahol sorban állottak a tudományos és szórakoztató könyvek, csakhogy a régi Ábécé nem akart szomszédja lenni az újnak, leugrott a polcról s ugrás közben ugy oldalba lökte az ujat, hogy ez is a földre pottyant és füzetlen levelei mind szétszóródtak a padlón. A régi Ábécének legfelül volt az első apja, már pedig az a lapja a legfontosabb, mert azon vannak a betűk mind, a nagy betük meg a kis betük. Ezen a lapon rajta van minden, amiből a többi könyv megél, vagyis az Ábécé: a betük, a melyek a világot igazgatják. Mert szörnyü ám a betűk hatalma. Minden azon mulik, hogy milyen hadállásba kommandirozzák őket. Lehetnek életadók és életpusztitók, öröm- és bánat-szerzők. Egyenkint fölállitva semmit sem jelentenek, de ha oszlopokba sorakoznak!- -bizony, amikor Isten a betűkre bizta gondolatait, többet kaptunk, mint amennyit el tudtunk viselni; földig hajoltunk, de a betűk bátran hordozták a gondolatokat.