Bővebb ismertető
eloszohusvetvasarnap, i994Eljött az a nap - sosem gondoltam, hogy el fog jönni amikor elkezdtem írni életem történetét. A férjem, a fiam, a barátok és mások bizony sokáig próbáltak rábeszélni, de én mindig azt feleltem: ,Any-nyi könyvet írtak már a második világháború ezen időszakáról, minek még egy? Es ne feledjétek, nem vagyok író."Ám mindinkább megerősödött bennem ez ügyben is a felelősségérzet, elsősorban a családom, legkivált pedig öt unokám és egyre szaporodó dédunokáim iránt. Amikor felébred majd az érdeklődésük, ki mondhatja el nekik az igazságot, és hogyan tudnak majd különbséget tenni igazság és hazugság között? Annyi politikai irányzat és gyűlölet ihlette valótlanságot vetettek már papírra hazámról és különösen a Horthy család tagjairól. Ma már én vagyok az egyetlen élő tanúja azoknak az utolsó esztendőknek, kivált pedig a végső, drámai napoknak a budapesti királyi palotában. Még az a kevés is, amit elmondhatok, némi értéket képviselhet az igazságot kereső történészek számára.Világéletemben szerettem az igazságot, akkor is, ha néha fájdalmas volt. A tények ismeretében meg tudok birkózni a gondokkal és a tragédiákkal, de ha úgy érzem, félrevezettek, az felháborít. Volt idő, mikor három hétig rákgyanús voltam, s akkor gondosan mérlegeltem, miféle lehetőségeim lennének, ha csupán néhány hónapom volna hátra. Emlékszem, milyen fontosnak éreztem, hogy megtudjam az igazságot, és ezt az időszakot nagy becsben tartottam. Bizonyos vagyok benne, hogy sok embernek van ilyen élménye. Ősz-