Ez a termék NEM NYOMTATOTT KÖNYV, olvasása csak megfelelő elektronikus eszközökön lehetséges.
Felhívjuk figyelmét, hogy Ekönyvekre/EHangoskönyvekre nem vonatkozik az elállási jog, így téves megrendelés esetén nem áll módunkban a termék árát visszatéríteni.
A legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg. Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor...
A legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg. Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor elhatározta, hogy föl fogja emelni Erdélyt. Ennek az emberfeletti, a magyar történelem egyik legjelentősebb, legnagyobbszabású vállalkozásának elbeszélését nyújtja a kötet. A történelmi regény azonban önéletrajzi elemekkel is gazdagodott. Elsősorban Bethlen házassága válságának rajzában. A robotos, kemény erkölcsiségű hitves, Zsuzsanna fejedelemasszony mellett megjelenik a puritán fejedelem életében egy izgató szexuális talány is, a démoni vonzású szerető, Báthory Anna. Bethlen két nő között osztja meg szívét. Felesége, Károlyi Zsuzsanna a jóságot, szeretője Báthory Anna a nagyvonalúságot, merészséget, szépséget és romlottságot képviseli. E szenvedély hatalmas erejű megjelenítése a regény egyik legnagyobb tette; legyőzésekor, a válságon való túllépéskor, a regény végén pedig sugárzó többértelmű jelentéssel, ismét felvillan a valahai tündérkirályfi, Báthory Gábor figurája. A diadalmas ,,nagy fejedelem" az ő nótájára gyújt.
Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Amennyiben az Ön által választott könyvesbolt neve mellett
1-5
szerepel, kérjük kattintson a bolt nevére, majd a megjelenő elérhetőségeken érdeklődjön a készletről és foglalja le a könyvet.