Határtér

A digitális világ életünkké vált. Ma már közhely leírni, hogy az okostelefonok, a számítógépes megoldások, a kommunikáció új csatornái, a szakmai munkánk, a szabadidős szórakozásaink, az egészségünk, kis túlzással az életünk és a halálunk a digitális társadalom (kritikusok szerint a digitális paradoxon, pesszimistábbak szerint a digitális paranoia) keretében zajlik.
A jogászok a digitális világ bejelentkezése óta részt vesznek annak szabályozásában. Gondoljunk az elektronikus cégeljárásra, az elektronikus aláírásra, a fizetési meghagyásos eljárásra, avagy a digitális tárgyalóterem működésére. A szabályozási törekvések egy részét szintén a jogi élet résztvevői képviselik, jogszabálytervezetek, hatályba lépett törvények, elfogadásra váró uniós rendeletek, nemzeti jogszabályok, bírói ítéletek jelzik e folyamatot. A görög filozófia nagy paradoxona azonban már a kezdeti lépésektől együtt jelen van, s ahogy Akhilleusz a teknősbékát, úgy a jogalkotás sem éri utol sohasem a digitális fejlődést, mert az mindig a jog kín-keservesen alakuló rendszere előtt jár egy lépéssel. Határterület alakul ki a szabályozási törekvés, és a szabályozás tárgya között.
Könyvünk címe egyfelől erre a paradoxonra utal. Másfelől arra, hogy a digitális társadalom innovatív mozgása nap, mint nap létrehoz olyan helyzetet, amit csak egy hosszú távra tervezett jogi forradalommal lehet vagy lehetne kezelni. A digitális társadalom ugyanis annyira új, merőben szokatlan, korábban nem ismert társadalmi helyzetekből áll össze, hogy szabályozásában az évszázadokig alakulgató jogi normák hatástalanok, irrelevánsok és működésképtelenek. Mindez természetesen nem jelenti a jogrendszer egészének tehetetlenségét, hiszen sikeres adaptációs mintákról, innovatív jogi eszközökről szintén beszámolhatunk az elmúlt évtized jogi történetéből.