Bővebb ismertető
Vajon tud-e még a 21. század végsőkig hajszolt embere megtorpanni egy virágba borult fa mellett; hálás élvezettel elfogyasztani akár egy jó pohár hideg vizet; újra és újra rácsodálkozni a világ megannyi formájára, színére, illatára; komolyan értékelni mindazt, amije van, még ha ez kevésnek tűnik is; és legfőképp örülni a szerettei és önmaga létének? Hiszen egyre kevésbé jellemző, hogy észrevegyük és a magunk javára fordítsuk a tőlünk karnyújtásnyira lévő, semmibe nem kerülő ajándékokat és áldásokat, ezzel szemben hajlamosak vagyunk gépiesen átadni magunkat a testünk, a szemünk és az egónk féktelen követelőzésének. Miközben kiapadhatatlan örömforrások állnának nap mint nap a rendelkezésünkre, mi kétségbeesetten kergetjük az anyagi javakat, a nem múló fiatalságot és szépséget, vagy a hiúságunkat legyezgető "lájkokat".
Böjte Csaba új kötetében a tőle megszokott hittel, bölcsességgel és derűvel segít helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt, és vezeti el olvasóját a mindennap átélhető örömök világába. Ehhez egészen ősi "recepteskönyvet" kínál útmutatóul: a Bibliát, Jézus Krisztus tanításait, aki azt akarta, hogy az ő örömei ugyanúgy a mieink is legyenek, és az életünk teljessé váljék ezek által.
Ebből az alapvetésből kiindulva nyitja fel a szemünket Csaba testvér háromféle kísértésre, amelyek számunkra ártalmas élvezetekkel csábítanak, és kilenc olyan örömre, amelyek után nem marad "lelki másnaposság" és csömör, ellenben gyarapítanak, felemelnek, megtisztítanak bennünket.
E felszabadító, Csaba testvér személyes történeteiben gazdag "örömhatározó" nemcsak gyakorló híveknek szól, hanem mindazoknak, akik felszínes élmények helyett mélyebb, örökérvényű és az igazsághoz elvezető élettapasztalatokra vágynak.
Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai SzentFerenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.
Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceausescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.
A ferences rendbe még a Ceausescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.