A Mi Hazánk budapesti elnöke voltam (Külső és belső ellenségek)

A 2018. június 23-ai ásotthalmi zászlóbontó rendezvény után az augusztus 20-ai budapesti eseményen döntöttem el, hogy csatlakozni fogok a párthoz. Ezután minden új jelentkezőnek azt mondtam, hogy ne pártokhoz, hanem elvekhez legyenek hűek, mert a pártok jönnek és mennek, de ha elveinkhez hűek maradunk, úgy nem fogunk a politikából kiábrándulni akkor sem, ha a párt, mint világnézeti harcunk egyik eszköze vállalhatatlanná válik számunkra. [...]
2019-től 2025-ig a Mi Hazánk kőbányai elnöke voltam, de emellett számos egyéb pozíciót is betöltöttem az évek folyamán. Többek között 2019-től 2022-ig a párt egyik fővárosi alelnöke, 2022-től 2024-ig budapesti elnöke voltam. [...]
Az első nagy csalódásom a Mi Hazánk elnökségében a 2022. évi országgyűlési választást követően ért, amikor Novák Előd kezdeményezésére megakadályozták, hogy újból elindulhassak a Mi Hazánk Ifjai elnöki posztjáért. Ekkor azonban nem a kilépést választottam, hanem a harcot. Elindultam a párt budapesti elnöki tisztségéért és a tagság bizalmat szavazott nekem. [...]
2023 őszétől egyre elviselhetetlenebbé vált számomra a Mi Hazánk, hiszen az országos elnökség egyes tagjai kockázati tényezőként tekintettek rám és a Magyar Életvédők Egyesületére. Úgy éreztem, akadályozzák munkámat, gátolják világnézetem terjesztését és asszisztálnak néhány tag gátlástalan politikai térnyeréséhez a szervezeten belül. [...]
2025 februárjára már nem volt maradásom a pártban. T. Lászlónak azonban ismét sikerült elérnie, hogy ne lépjek ki. Ekkor már nem állt szándékomban a párt országos politikáját megváltoztatni, csupán a kőbányai ügyekre és a könyvkiadói tevékenységemre akartam koncentrálni. Úgy terveztem, hogy minden negatívum ellenére a 2026. évi országgyűlési választáson a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként indulok Kőbányán. Május 30-án azonban olyan meggondolatlan kijelentést tett a pártelnök, ami utolsó csepp volt a csordultig telt pohárban: ,,A Mi Hazánk nem akar határmódosítást." Ez volt az a mondat, ami segített meghozni a végső döntést. Ez, és ahogy távozásom után viszonyultak hozzám, képezte a nyolcadik nagy csalódást. De nem csupán a revizionizmust tagadták meg, hanem alkalmanként a rasszvédelmet és a kereszténységet is. Nem ez volt tehát az egyedüli oka annak, hogy kiléptem a pártból, de ez volt az a kijelentés, amit elszakított területen született magyarként nem fogok elfelejteni, soha.