A tatárjárás

Tárgyi leletek híján eddig a történészek nemigen hitték a kortársaknak beszámolóit a mongol dúlás brutalitásáról, az utóbbi időben azonban egyre-másra kerülnek elő a bizonyítékok. Lakosságarányosan nagyobb volt a veszteség, mint a két világháborúban összesen, Magyarország szó szerint élet-halál harcát vívta 1241-1242-ben. Elpusztított települések, menekülők, bátran harcoló közösségek, a kemencébe bújó és ott meghalt gyerekek őket ölelő anyjukkal, kannibalizmus, átlőtt nyakú harcosok gödörbe dobálva.

A magyarság egyik legnagyobb tragédiája, a tatárjárás olyan élesen bontakozik ki a legújabb kutatások tükrében, hogy indokolt lenne átírnia a tankönyveket. Nem igaz, hogy IV. Bélát felkészületlenül érte a támadás, és nem választott rossz stratégiát. A magyarok olyan keményen küzdöttek, hogy egy ponton a mongolok csaknem megfutottak a sorsdöntő, muhi csatából. A király ügyes cselnek köszönhetően menekült, ezt követően pedig mindent megtett országa védelméért, és sikerrel járt: a Magyar Királyság megvédte magát, túlélte a világ valaha volt legnagyobb birodalmának támadását. Egyedül, Európa hatalmasságai csupán imával segítettek, ekkor fogalmazódott meg először, hogy hazánk a kereszténység keleti védőbástyája. A mongolok nem azért adták fel hazánk meghódítását, mert kánválasztásra siettek haza, hanem mert belátták hadjáratuk kudarcát.

Erről szól ez a kötet, miközben megismerjük a Mongol Birodalmat, fénykorát és szétesését, sikerének a titkát, katonai erejét, valamint a harcos mongol feleségeket, akiket még a rettegett Dzsingisz kán sem mert magára haragítani.