A Hold távolsága

Mélyről jövő, szívszorító visszaemlékezés, keserédes humorral a kiszolgáltatott, küzdelmes életet élő vidéki emberekről, a rég elporladt kilencszázhatvanas, hetvenes évekből. Emléket kíván állítani a viszontagságokat csendben elszenvedőknek.
"A boldogság az ugye olyasmi, hogy amikor nagyon jól érzem magam, azt teszek, amit én akarok, és mindenki csodál. Gyanítom, ehhez nem lenne elég a rákos asszony gyöngysora sem. Hiába súgta utolsó erejét latba vetve nekem: Vedd el, a tiéd! Szép leszel vele." - tűnődik Tilda, aki elmeséli, mi történt vele kiskamasz koráig falun. Időnként tisztes, máskor mélyszegénységben. Ő jó gyerek a maga módján. A rosszaság, mint balszerencse tapad rá. "Végül majd nem lesz az a rossz, amit el ne követnék." - látja be a története vége felé. Ez bizony ő. Naiv. Tiszta. Elvetemült. A Holdra vágyik. Bár el lehetne oda gyalogolni! De nem lehet. Viszont ha csillagász? Balett táncos? Országos hírű versmondó, akit kivisznek mutogatni a berlini VIT-re is?
Vagy a legjobb lenne inkább észrevétlen maradni?
A regény szövege megkapóan személyes, nyelvileg bravúros, miliő ábrázolása pedig szociografikusan pontos. Felettébb hatásos, olvasmányos és míves irodalom.
(Sultz Sándor)