Ahol a tű átfér

A koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy csodaszámba menő életet, amit vakvágányra vitt a történelem, de végül megmentett a szépség.


Tomi tizennégy éves. Makacs, éles eszű, lázadó szellemű és huncut. Amikor felmászik kedvenc fája tetejére, lányokról fantáziál, és mindarról, amit el fog érni a jövőben. Zsidó lévén deportálják az édesapjával és a legjobb barátjával együtt. Hogy mentse az életét, azt állítja, ért a szabómesterséghez, ettől kezdve a csíkos rabruhákat kell megfoltoznia. Ami blöffnek indult, szerelem lesz első látásra: Tomi rájön, egyszerűen imád varrni, és e hivatás jelenti számára a kiutat. Az Ahol a tű átfér szinte hihetetlen, mégis igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia haute couture szédítő csúcsáig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre.

Mesteri tudással megrajzolt sors, amely tágasabb és nagyívűbb, mint maga az élet. (ELLE)

Valós történet ihlette, gyöngéd és megható regény az alkalmazkodásról. Megrázó és felkavaró könyv, amelyet áthat az élni akarás. Az olvasó szívesen mondana köszönetet a regény hősének, amiért képes volt megtörni a hallgatást, és megbékélni a múltjával. (CAUSETTE)

Másképpen is felül lehet emelkedni a holokauszt okozta traumán. Egy megvilágító erejű, felkavaró regény. (LA VIE)

Véronique Mougin közeli rokona lelakatolt emlékeiből merített, hogy megrázó, mégis színpompás történetet alkosson belőle. (PONT DE VUE)

Szívből jövő, ragyogó regény, amelynek komor tónusa dacára meg-megvillan a humor és a remény - az emberi nagyság emlékműve. (COUP DE COEUR DES LIBRAIRES)


Idézetek a kötetből

„Tomi azonnal megragadja a szerencsét, amint felbukkan, és ha nem jönne magától, a keresésére indul, elkapja, hátracsavarja a kezét, és foglyul ejti.”

„Nem félek. Én soha nem félek. Soha, de soha. Csak résen állok, ez minden.”

„Tomi, a mi szakmánkban csak a kezek számítanak. A kezünk hozza létre a szépséget. Ezt követeli a vevő: a szépséget. Meg kell őt szépíteni. Akár csalás árán is, ha muszáj. Felvarrni egy zsebet, bevenni az anyagot, ez mind karcsúsít.”

„A varrásban nem csak a mesterségbeli tudás a lényeges. Meg kell hallani, mit mond az anyag, és az is, aki hordja.”

„Szabónak lenni viselkedésforma, a szabó egész teste varr, a láb, a szem, a kar, minden a feladatra koncentrál, pedig egyedül csak a tű mozog.”

„Elindult a hajtóvadászat, és mi vagyunk a préda.”

„Te talán elfogadtad volna, hogy rejtőzzünk el a pincében. Én inkább engedelmeskedem az ő szabályaiknak. Oda fogunk menni, ahová vinni akarnak, annyit dolgozunk, amennyit kell, hogy elégedettek legyenek velünk, és majdcsak véget ér az egész. Idáig még mindig véget ért. Szerencsére nem Lengyelországban vagyunk, a mi kormányunk megvédi a zsidóit.”

„Senki nem engedi, hogy megtegyék, sem Roosevelt, sem Churchill, sem Horthy… És sorolni kezdi a lehetséges megmentőink névsorát, és ahogy hosszabbodik a lista, úgy nő a haragja is. De Gaulle, Sztálin… Amint megtudják, rögtön fellépnek a dolog ellen.”

„Az elején nem értettem, mit akar, de aztán elmondta Hugónak is, és közben nyugtalanul pillantgatott körbe, du: achtzehn Jahre alt, és az apám odasúgta:
– Tomi, hallgass az úrra, és tedd, amit tanácsol!”

„Ebben az ócska táborban nincs egy normális férfi, csak megszámozott csontkollekciók.”

„A táborban kell egy jó kommandó ÉS egy plusz trükk. Kijavítom a szakadásokat, amiért fizetséget kapok, néhány kanálnyi levest, egy falat kenyeret. A cérnát, a tűt, a gombokat, az anyagdarabokat a varrodából szerzem. Lopok, varrok, élek.”

„Anya, büszke lehetsz rám: életben vagyok, tudok varrni, és most már férfinak számítok, mert van egy késem.”

„– Hogy hívnak?
– Tamásnak. Kiss Tamásnak. Tizenhat éves vagyok. Családom már nincs, de van tizennyolc tojásom, egy felnőtt férfinak való öltönyöm, egy igazi késem, és van négy dolog, amiben biztos vagyok: soha többé nem fogok félni semmitől. Soha többé nem fogok éhezni. Soha többé nem leszek tetves. Soha többé nem leszek egy koszos kis zsidó.”

„Mert ilyen az élet, a legdrágább dolgaid, amik veled voltak sok-sok éven át, amiket annyira szerettél, hogy szinte már nem is vetted észre őket, amikről azt gondoltad, hogy soha nem fogsz elszakadni tőlük, egyszer csak eltűnnek, minden előjel nélkül, anélkül, hogy tudomást vennél róla, és ott maradsz mulyán, egyedül, kifosztva, egy nagy lyukkal a szívedben.”

„Nem levetkőztetni nehéz a nőket, hanem felöltöztetni.”

„A ruhának nem az az egyetlen rendeltetése, hogy felöltöztesse a nőt, a személyiségét is fel kell fednie.”

„Vionnet manökenjei szabadon ringó mellel, mezítláb, lágy esésű, varázslatos ruhákban vonulnak végig a kifutón, a ruhákat ferdén szabták, hogy jobban kövesse a test mozgását. A ferde vágás! Madeleine előtt senki nem mert kísérletezni vele! Mondom, igazi kalóz volt! Utána a francia nők szép nyugodtan megtehették, hogy szabadon hagyják mozogni a kincseiket. Na, ez volt a mellek forradalma.”

„Neki a váll volt a specialitása. Mindig ráillesztett a vállra egy cifraságot, valami hímzést vagy csipkét, gyöngyöket, gyapjúbogyókat. Lanvin előtt a nőknek nem volt válla, csak nyaka. Lanvin találta föl a vállakat. A festészetből vett ihletet. Sokat járt múzeumba.”

„Ahogy Marcel a varrásról mesél, az már nem csak valami szép anyag egy vállfán, már nem csak egy mesterség, amivel pénzt lehet keresni, annál sokkal több: azt jelenti, hogy valahogy másképpen él az ember, a visszájára fordítva, rézsútosan, ahogy a kedve tartja, azt jelenti, hogy tűzre veti a fűzőt, vagy kifesti a saját színeivel az egész világot.”

„Amikor varrok, nincsenek rémlátomásaim. Nem jelenik meg előttem a tábor, a büntetések, az appel vagy a még borzalmasabb dolgok.”

„A női divat ingatag, de ez a legnagyobb erénye. Bömbölve zúg, mindent magával ragad, aztán eltűnik, és a következő évben újra felbukkan, átalakulva, ellenállhatatlanul, a divat egy vízesés, és téged is elsodor, és minden évszakban újjászületsz, és olyan jó érzés újra belecsobbanni, ha rengeteg a felejteni valód. Tamás, az én kis segédem, Herman fia megértette ezt. Ő tudja, hogy a divat egy zuhatag: tisztára mossa vele az emlékezetét, és jobban úszik majd benne, mint mi magunk.”

„A Dior-féle homorú vonal. Nem semmi reprodukálni ezt a vonalat, a ruhának homokórára kell hasonlítania, de némi edzéssel ez tökéletesen megoldható, egyébként sok párizsi nő gyárt magának Dior-kreációkat otthon, a konyhaasztalon, hála az ELLE magazinnak, és amint kilépnek az utcára, a nők magukra vonzzák a tekintetet, lehetetlen nem felfigyelni rájuk.”

„Bizonyos kor után azt veszi észre az ember, hogy a halottjai betelepedtek hozzá. Figyelmeztetnek a kötelességünkre, és végül rá is vesznek, hogy eleget tegyünk neki. Miattuk egyeztem bele a könyvbe, az öcsém miatt, az anyám miatt, azok miatt, akiknek az emléke elenyészne a halálommal. Hamarosan mind megjelennek a könyvoldalakon, szorosan egymás mellett, és a könyvtárak hosszú időre megóvják őket. Én nem hiszek a szavakban, de nem ám, egy egész szóármádia sem tudná megváltoztatni a világot, a szavak szinte mindig árulóinkká lesznek, de legalább túlélnek bennünket.”