Borneó gyöngyei

Borneó mindenkinek azt adja meg, amire szüksége van. De ez nem mindig az, amit keres.

Veronikát néhány nap választja el attól, hogy beteljesüljön az álma, és egyetemi tanár legyen. A fekete hajú, mandulavágású szemű, egzotikus szépségű lány úgy érzi, végre révbe ért. Mígnem a legjobb barátja rejtélyes ajándékkal lepi meg, amellyel a múltja nyomába eredhet. Ronit ugyanis újszülött korában örökbe fogadták. A lány ez idáig mit sem törődött a származásával; hálás volt, amiért szerető családja van, és tudta, hogy a szülei bármit megtennének érte.

Most azonban, hogy kézzelfogható közelségbe került a múltja megismerésének a lehetősége, elhatározza, hogy egyszer s mindenkorra pontot tesz az ügy végére. Nyomozásba kezd, és a szálak egészen Borneóig vezetnek - egy festői szépségű, az európai kultúrától sok tekintetben idegen, mégis ismerős szigetre. A gyönyörű, sokszor fájdalmas emlékekkel teli füzér gyöngyszemei nemcsak a válaszokat adják meg Roni kérdéseire, de gyökerestül fel is forgatják a lány életét.





Miközben megyünk fel egy hegyre Borneón, kikerekedik egy egész regény – interjú

Pálmai-Lantos Éva, azaz a fordító, szerkesztő, író Vancsó Éva és a többszörös Zsoldos Péter-díjas sci-fi-, fantasy- és thrilleríró Szélesi Sándor szerzőpáros írói álneve. Új regényük a Borneó gyöngyei családregény-sorozatuk második kötete, és bár nem így tervezték, amikor közösen életre hívták Pálmai-Lantos Évát, most még is úgy döntöttek, felfedik kilétüket, hogy elmesélhessenek mindent a kötetekről, és mindent, ami azokból kimaradt.Hogyan született az ötlet, hogy egy családregény-sorozat megírásába fogjatok?

V.É.:Régen sok családregényt olvastam és mivel édesanyám szereti az ilyen témájú filmeket, sok filmet is néztem vele gyerekkoromban. Amikor felmerült az ötlet, hogy családregényt írjunk, az első gondolatom az volt, hogy anyukám mennyire fog örülni.

Sz. S.:Én a történelem felől jöttem. Imádom beleásni magam egy korszakba és benne lenni valaha élt emberek fejében, szívében. Megfejteni a lelkük titkait, miről mesél az életük. Szeretem megidézni őket, a környezetüket, és a sorsukat kikerekíteni.

Bejártátok az Andalúz örökség és a Borneó gyöngyei helyszíneit is. Hogyan inspirálnak titeket az utazásaitok?

V. É.: Az utazás számunkra nem csak nyaralás, hanem az életünk szerves része, és szerencsések vagyunk, mert mindketten évek óta a számítógép mellől dolgozunk, így könnyedén útra kelhetünk. Emellett az új élmények befogadását is jelenti, ami rákényszerít arra, hogy új szemszögből nézzünk a régi dolgokra is.

Sz. S.: Igazából túlcsordulunk. Általában hónapokra utazunk el, a kint töltött idő alatt aztán rengeteget megyünk. Évit lehetetlen megállítani, én meg muszáj szaladjak utána. Aztán azt vesszük észre, hogy megteltünk látvánnyal, ízekkel, illatokkal, kultúrával és történelemmel, emberekkel…

Összeszokott párt alkottok, ez a közös munkában is megmutatkozik? Ott is befejezitek egymás gondolatait? Egyáltalán, milyen a közös alkotás folyamata?

V. É.: Befejezni egymás gondolatait? Dehogy! Pontosan azért tudunk jól együtt írni, mert bár hasonló a világlátásunk, a könyvekben és filmekben sokszor mást szeretünk, mást keresünk. A készülő regényt részekre, fejezetekre bontjuk, ahol igazából párhuzamosan dolgozunk a saját szövegrészünkön. Sándoré a történelmi szál, míg a romantikus az enyém. A végeredmény abszolút közös gyerek, azokat a részeket is teljesen a sajátomnak érzem, amelyeket szigorúan véve nem én írtam.

Sz. S.: Évi gondolatait lehetetlen befejezni, gyorsabban kimondja őket, mint ahogy én levegőt veszek. Annyira egy húron pendülünk, például az utazásokon, hogy nem bírunk leállni. A történet szövése ugyanez, egy motívumra jön egy másik, és miközben megyünk fel egy hegyre Borneón, kikerekedik egy egész regény.

Miért pont ezt az írói álnevet választottátok?A Pálmai-Lantos Évában ki kicsoda?

V. É.: A névválasztás mindig nehéz dolog, egy regény szereplőinél is sokszor megküzdök vele. Abban biztosak voltunk, hogy női legyen, és hogy nem akarunk külföldi álnevet, de így is több hónapig töprengtünk. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy a keresztnevemet megtartottuk.

Sz. S.: Mindenképp kötőjeleset akartunk, hogy jelezzük: ketten vagyunk. Évi a pálma, mert sudár és hajlékony, én pedig a Lantos, mert sok mindent írtam már, és imádok mesélni, akár a régi bárdok.

Miért döntöttetek úgy, hogy most, a második rész megjelenésekor feditek fel magatokat és mutatkoztok be az olvasóknak?

Sz. S.: Az elején megegyeztünk abban, hogy jobb lenne, ha rejtve maradna a személyazonosságunk, mert az eredeti nevünk használata mást sugallna. Engem sokan sci-fi íróként tartanak számon, Évi mögött pedig azért már áll egy irodalomelméleti háttér. Az első kötet megjelenése utáni hónapokban azonban rájöttünk, hogy ez nem fog menni. Egyrészt nem bírjuk tartani a szánkat, másrészt titokban nem lehet dedikálni, nem lehet író-olvasó találkozókat tartani, mesélni.

V. É.: Annyi személyes történet, tapasztalat van a regények mögött, annyira magunkénak érezzük a két regényt, hogy furcsa érzés volt álnéven szerepelni a borítón. Na meg tényleg rémesen rosszak vagyunk a titoktartásban…

Merre visz a következő utatok? Tervben van egy harmadik rész megírása is?

Sz. S.: Két történetünk is van, választanunk kell majd, melyiket írjuk meg. A helyszínt, tehát a történelmi beágyazottságot csak az egyiknél tudjuk…

V. É.: A harmadik részt már tervezgetjük. De semmi sincs kőbe vésve, még az is lehet, hogy a főszereplő Fekete-Afrikában fog kalandozni vagy visszatérünk Ázsia egy másik országába…

Líra Könyvklub cikk