Jancsiszög

'89 után, Magyarországon. Nyíló Vasfüggöny, nyíló szemek, nyíló ölek, és csak keveseknek nyíló ajtók. Kommunista funkcionáriusokból lett oligarchák, fényre merészkedő neonácik, forradalmárként tetszelgő konformisták, konformistává váló forradalmárok, és az árnyékukban, a történelmi romokon csetlő-botló, ambíciók nélkül is boldogulni próbáló főhős. Cseke András látszólagos flegmasággal, szarkazmusa alá rejtve őrzi dalokba, mesékbe csomagolt idealista álmait, és a jóságba, szeretetbe vetett hitét, melyet olykor maga is megmosolyog.
"Apám nagy reményekkel tekintett a rendszerváltásra. Úgy viselkedett, mint állami gondozott kisgyerek Halász Judit Mikulás-ünnepségén. Várta, mit rejtenek az ajándékcsomagok. És amikor a nevelők kibontották azokat, csalódottan vette tudomásul, hogy a klassz játékokat már széthordták, mire a Mikulás az árvaházakba ért. Nagyobbrészt azok, akikről ő azt hitte, elveszik tőlük a régi játékszereiket. Ehelyett ők kapták az újakat is. De nem ám a Mikulástól, hanem ők ajándékozták meg egymást mindenki játékaival. (...) Igyekeztem ott lenni mindenütt, ahol húsz embernél több verődött össze, nehogy lemaradjak valamiről. Konrád a nyomomban. Én bámészkodtam, ő meg a társadalmi-politikai-gazdasági összefüggéseket igyekezett megérteni és megmagyarázni. Ő azt mondta, ellenzék, hatalom, jobboldal, baloldal, zsidó, keresztény, értelmiség, munkásosztály, polgárság, én azt mondtam, Eichner bácsi, Konrád bácsi, Pöttöm, Márta, Apa, Flóra, Éva nővér, Bánfalvi alezredes, Tanár úr, Dudus néni. (És csak éjjel, suttogva, hogy meg ne hallja valaki, azt mondtam, Anikó.)"