Az elveszett órák könyve

,,Hayley Gelfuso fordulatos történetvezetéssel, mesterien ötvözi a romantikát és a fantasyt, és minden oldalon izgalmat kínál."
- Publishers Weekly

Sodró lendületű regény két kivételes nőről, akik a második világégés idején és a hidegháborús Amerikában végzik különleges, az átlagemberek szeme elől végig rejtve maradó feladatukat. Egy titokzatos helyen, az időtérben, távolabbi és közelebbi korok tanúinak emlékeit tárolják könyvek formájában. Lisavet és Amelia itt próbálják sértetlenül megőrizni a múltat azokkal szemben, akik kényük-kedvük szerint alakítanák az emberiség történelmét. Ha lázadóként nem mentenék meg az eltörlésre ítélt emlékeket, az felbecsülhetetlen károkat okozna az erről mit sem sejtő emberek mindennapjaiban, a jövőt is befolyásoló emlékezetben.
Az időtérben reked 1938-ban, a kristályéjszaka éjjelén a tizenegy éves Lisavet Levy, aki arra vár, hogy órásmester édesapja visszatérjen érte. Ám a sors másként alakul, így a kislány könyvek és szellemek között nő fel, és a korábban élt emberek emlékein keresztül fedezi fel a világot. Amikor rájön, hogy a náci idővigyázók is bejárnak az időtérbe, hogy bizonyos emlékeket eltüntetve csak a számukra kedvező történelem maradjon fenn, Lisavet elhatározza, hogy a saját emlékkötetébe menti át ezeket a darabkákat. Ám amikor 1949-ben felbukkan egy amerikai ügynök, Ernest Duquesne, egy csapásra minden megváltozik. A köztük kibontakozó szerelem felrúgja a szabályokat és átírja az idő törvényeit.
1965-ben, a hidegháború kellős közepén a tizenhat éves Amelia Duquesne gyászolja eltűnt nagybátyját, Ernest Duquesne-t, amikor a CIA titokzatos ügynöke megkeresi, hogy segítsen nekik felkutatni egy emlékkönyvet, amelyet a rokona is keresett. Ám amikor Amelia belép az időtérbe, máris szembekerül a bácsikája feltételezett gyilkosával, egy orosz kémmel. De elég pár óra ezen a furcsa helyen, hogy kiderüljön: semmi sincs úgy, ahogy a jóakarói elmesélték neki. Amelia életében számos titok rejtőzik, amelyek nemsokára az egész életét felforgatják.
Az elveszett órák könyve az idő természetéről, az emlékezetről és arról szól, hogy mi mindent vagyunk hajlandók feláldozni azokért, akiket szeretünk.


Részlet
Elborzadva figyelte, ahogy kinyitja a könyvet, majd előhúz egy gyufaskatulyát a zsebéből. Aztán meggyújtott egy szálat, és addig tartotta a papírhoz, amíg a láng át nem terjedt rá. Amikor a tűz már erőre kapott, egyszerűen leejtette a könyvet, amely borítóval felfelé, hajlott gerinccel zuhant a padlóra.
- Az idővigyázók elpusztítják azokat az emlékeket, amelyekre nem akarják, hogy emlékezzen a világ.
Lisavet ugrott egyet ijedtében. Azrael termett mellette, és komor ábrázattal nézte végig a válla fölött a jelenetet.
- De miért? - kérdezte.
Azrael vállat vont.
- Így tudják fenntartani a saját ideológiájukat. A múlt tükröt tart elénk. Elárulja, hogy kik voltunk, és mi lett belőlünk. Vannak, akik nem szeretik azt, amit ebben a tükörben látnak, úgyhogy egyszerűen eltüntetik ezen emlékeket, mintha sosem lettek volna. Kitörlik az embereket a létezésből.
- Kitörlik az embereket? - ismételte meg Lisavet rettegéssel a hangjában.
A katona felkapta a fejét.
- Wer ist da? - kérdezte, és az övéhez nyúlt.
A lány zakatoló szívvel húzódott hátrébb. Azrael ott maradt, ahol volt. A katona odakiáltott neki néhány dühös szót, és átkozta, amiért továbbra is bámul rá. A náci előhúzott valamit a zsebéből, és Lisavetnek hunyorognia kellett, hogy jobban ki tudja venni. A lángok fénye egy zsebóra üvegén csillant meg - az óra összetéveszthetetlenül ismerősnek tűnt. A réztokot elkoptatta az idő, a patinája sok kézről tanúskodott, amely az esztendők során mind megérintette. Apáról fiúra szállt, és most ez a katona használta. Teljesen elhűlt, amikor felismerte.
A katona babrált egy darabig az órával, amíg két méterre tőle ki nem nyílt egy ajtó. Amint átlépett a küszöbön, még egy utolsó pillantást vetett a földön lángoló papírkupacra. Abban a pillanatban, hogy becsukódott az ajtó, Lisavet előreszökkent, majd térdre rogyott az égő kötet előtt, csupasz kézzel nyúlt a lángok közé, hogy megmentse a bőrkötéses könyv maradékát. A borító is megperzselődött a szélén. A megmaradt oldalak többsége pedig úgy elszenesedett, hogy semmivé foszlott a talpa alatt, amikor megpróbálta eltaposni a tüzet. Néhány lap azonban, amelyek közelebb voltak a kötet elejéhez, érintetlen maradt. És ezek az oldalak most suttogni kezdtek hozzá, ahogy óvatosan, a forróságtól sajgó ujjakkal lerázta róluk a kormot. Mély, reszkető hangon mesélték el a történetüket. Az apja történetét. Az apja hangján.
A lélegzete fájdalmas zihálássá vált, ahogy könnyek szöktek a szemébe. Még Azraelről is megfeledkezett, amíg az mellette nem termett.
- Az óra... - mondta Azrael halkan.
Lisavet zokogása csillapíthatatlanná vált. Nem akart belegondolni, hogy mit jelenthet mindez, noha jól tudta, csak egyvalamit jelenthetett: az apja órája egy náci katona zsebében kötött ki. Azrael egy szót sem szólt. Mellette maradt, amíg a lány megpróbálta összegyűjteni mindazt, ami megmaradt az apja emlékeiből.
Most már biztos lehetett benne, hogy senki sem fog eljönni érte.