Most nem akarom mondani, mert villamoson vagyok

Elcsípett mondatok, történetek 2011-2024-ig

,,Mindennapi gyötrelmeink és sokféleségünk hű lenyomata ez a budapestológiai krónika, amelynek mindannyian szereplői vagyunk. Kérem, ne vigyázzanak: itt a szívek úgyis kinyílnak!"
Both Gabi, szerkesztő

Így vagytok ti. Vagy mi? Tőlünk hangos az utca, a tér, velünk döcög a busz, a villamos, a vonat. Itt élünk. Együtt. Azok, akikre soha senki nem figyel. Azok, akik csak önmagukra. És azok, akik másokra (is). Pereszlényi Erika például mindenkire. Szenvedélyesen és derűsen - de kajánság nélkül.
Bátor hallgatózó, empatikus fülelő. Mindennapi szópolaroidokat exponál. Előhívja és közszemlére teszi az agyában rögzített felvételt. Nem retusál, nem manipulál. Felmutat. Nem elemez, nem bírál.
Egy könyvnyi hangminta-pillanatlenyomat, lét-tükröződés: a csiszolatlan részletek sejtelmesen tiszta arcközeliket adnak ki, a miniatúrákból összerendeződő csoportképek várostablóvá, országpanorámává szélesednek.
Nézzük-szagoljuk-hallgatjuk a színes élet-jeleket, az egybesöpört ízes sorsmorzsákat; mosolygunk (olykor nevetünk): azt képzeljük, képet, nem tükröt látunk. Ez itt nem én vagyok, nem ilyen vagyok.
Biztos? Egyik sem?
Upor László, dramaturg, műfordító, egyetemi tanár

A szerzőről
Pereszlényi Erika angoltanár, színész, fotós.
Éveken át gyűjtötte Budapesten villamoson, utcán, buszon, de időnként egy-egy vonatúton is azokat a beszélgetéseket, momentumokat, élettöredékeket, amelyekből ez a válogatás készült.