Valami történt. Szabó Lőrinc átváltozásai

Kabdebó Lóránt posztumusz kötete egyszerre szól a költői életműről és a saját elhívatottságáról, az életművel való foglalkozás hat évtizedes tapasztalatairól és az olvasó meghívásáról. Az új szereplő a modernitásban, Szabó Lőrinc Kalibán-erejű debütálása és az új szereplő a tudományos életben, Kabdebó pályakezdése egymásra olvashatók, így kapunk egy kettős szintézist: Szabó Lőrinc költészetéről és Kabdebó Lóránt monográfusi munkájáról.

A kötet nyitótanulmánya összefoglalja az életmű szövegkiadásaiban és értelmezésében elvégzett munkát, hogy aztán a második és a harmadik darab, valamint a zárótanulmány megkísérelje összeolvasni a Szabó Lőrinc-féle vallomásos beszédmódot a Szent Ágoston-i retorikával. Ezek az értelmezések nem pusztán új megvilágításba helyezik az olyan alapvető Szabó Lőrinc-i toposzokat, mint amilyen a különállás vagy a "rettenetes", melyek az én és a te, illetve az én és a világ viszonyának leírásában kardinális szereppel bírtak e lírában, de filológia és transzcendencia kapcsolatát is feltérképezik. A kötet közepe, vagyis a harmadik, a negyedik és az ötödik tanulmány élet és művészet viszonyát tárgyalja Szabó Lőrinc költészete kapcsán. Egyrészt azt, miként alakultak a megélt tapasztalatok megírtakká, például a kor sajtója hogyan inspirált Szabó Lőrinc-verseket, illetve maga az újságírói gyakorlat hogyan hozható összefüggésbe a versírói praxisokkal. Másrészt reflektál a műalkotás immanenciájának évszázados problémájára. Harmadrészt pedig biopoétikai felhangokkal együtt az élet Szabó Lőrinc-i fogalmának meghatározására tesz kísérletet.

Szabó Lőrinc monográfusának munkája a végéhez ért, de az általa kijelölt munka folytatódni fog, mert megmutatta, hogy ez az életmű szüntelen párbeszédre hívja értelmezőit.

Rövid idézet a kötetből

„Szabó Lőrinc pályaképét háromkötetes monográfiában dolgoztam fel (Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Útkeresés és különbéke. Szabó Lőrinc 1929–1944, Az összegzés ideje, Szabó Lőrinc 1945–1957), majd pedig megírtam a költő poétikai monográfiáját, amely két kiadást ért meg („A magyar költészet az én nyelvemen beszél.” A kései Nyugat-líra összegződése Szabó Lőrinc költészetében), ez utóbbinak volt az alapszövege az MTA nagydoktori értekezésem. Két kismonográfiában pedig népszerűsítettem a költőt (Szabó Lőrinc, Szabó Lőrinc pályaképe), majd egy gyűjteményben adatoltan megvívtam a Szabó Lőrinc köré szövődött karaktergyilkos legendákkal (Szabó Lőrinc „pere”), két tanulmánykötetben pedig esettanulmányokat közöltem pályája alakulásáról. Túl a 80. születésnapomon fejeztem be a Szabó Lőrinc költészetét az európai modern költészettel összemérő, összegző könyvemet.”