A huszonhatodik év

A huszonhatodik év szonettciklusa fájdalmas búcsúzás, ahogy a költő mondja �lírai rekriviem�. Egy negyedszázadig tartó szerelemnek állított benne emléket. A 120 versből mindössze négy szonett született kedvese életében, a többit halála után, a huszonhatodik évben írta a költő. A költeményekből nem a szerelem boldogsága szól, hanem az elmúlás és a veszteség érzése.

Ha sóhajod, többé nem hallik át,
ha könnyed, soha nem hull már ide,
ha emléked, szavak kisértete,
ha vágyad, nem te szítod parazsát,
ha mindig, a veled-halt ifjuság,
ha tslán, a nagy űrt ragyogja be,
ha nincs, még benne van a volt ize,
ha van, akkor is iker árvaság.
Nem csupa innen és nem csupa túl,
mihelyt megszövöm, szálaira hull
s úgy fut a semmin keresztűl-kasúl:
mégis egy vérem láng-csöppjeiben,
mégis valóság, élet és jelen-
mégis te vagy Minden Perc, kedvesem.